4 CM SZÉLES DERÉKSZÍJ

13 000 Ft

Az általam készített derékszíjak közös jellemzője, hogy 3,5-4 mm vastag, egy rétegű, szín marhabőrből készülnek. Minden derékszíjra ÖT ÉV GARANCIÁT vállalok. Széles csat kínálatból választhat. Minden övhöz két darab kézzel varrott bújtató tartozik: egy közvetlenül a csat mögött, illetve egy csúszó bújtató, amely az öv végét tartja. Fekete színben 180 cm hosszúságig tudok övet készíteni, a többi szín általában 150-160 cm-ig elérhető.
A 4 cm-es szélességet farmernadrágokhoz, sportos vászon nadrágokhoz ajánlom.
Ebben a szélességben jelenleg a következő színek elérhetőek
– fekete
– mélykék
– mélybarna
– középbarna
– szürkés-barna
– olajzöld
– natúr
– fehér

Méret: a szükséges derékszíj hosszt kétféleképpen adhatja meg:
– mérje meg a pontos derékkerületét, amihez én hozzáadom a megfelelő többletet
– mérjen meg egy megfelelő méretű, már használt derékszíjat, és írja meg a méretét. Ebben az esetben az is nagy segítség, ha azt is megírja, hogy a csat végétől hány centiméterre vannak a jelenleg használt lyukak.

A méret megadása mellett lehetősége van csatot is választani. Csak írja meg, hogy hányas számú csat a legszimpatikusabb, és rátesszük egy megfelelő méretű övre.

Kategória:

Leírás